
A fül
.jpg?branch=web_prod)
A fül
15 perc
Megjelenés dátuma: 2023. április 6.
Fülünket különböző hanghatások érik a nap szinte minden szakában. De hogyan is működik pontosan a hallás? Itt mindent megtudhat az emberi fülről és a hallás működéséről, amit csak tudni érdemes.
Összefoglaló:
Hogyan épül fel a fül?
Amit a köznyelvben „fülnek“ nevezünk, tulajdonképpen a teljes hallószervnek csak egy kis része. Először csak a fülkagylót látjuk, a hallószerv nagyobb részét azonban a koponya rejti és védi. A fül a külső fülből, a középfülből és a belső fülből áll. E három részt a hallójárat köti össze egymással, és ezek továbbítják az akusztikus jeleket.
Az egyes hangok, zajok, vagy például a beszéd, amit hallunk, tulajdonképpen nem más, mint a levegő rezgése. Ahhoz, hogy a hangból adott jelentéssel bíró akusztikus információ váljon, a külső fültől a közép- és belső fülön keresztül, valamint a hallóidegen át a hallószerv minden egyes részén át kell jutnia, hogy az inger megérkezhessen az agyba.

Hogyan működik pontosan a fül?
Légvezetés versus csontvezetés
A fent ismertetett állomások a hang belső fülbe vezető úgynevezett légvezetéses útját mutatják be. A hanghullámok azonban csontvezetéssel is eljuthatnak a fülbe: ekkor a levegőmozgás kívülről éri el a koponyacsontot, és kissé megrezgeti azt. A fülben lévő folyadékok segítségével a rezgések ezen az úton is eljutnak a szőrsejtekhez. A csontvezetés azonban nem annyira hatékony, mint a légvezetés általi hallás.

Tudta?
A csontok általi hangvezetés az oka annak, hogy furcsának halljuk a hangunkat a videófelvételekről: ha így halljuk a hangunkat, azt csupán a levegő továbbítja. Ebben az esetben elmarad a csontvezetés, amelyet egyébként beszéd közben szintén hallunk.